Mi az az ASIO?
Aki kicsit komolyabban kezd el foglalkozni számítógépes zenéléssel, rögzítéssel, hamarosan belebotlik a fogalomba. Az ASIO-t (Audio Stream Input Output) a Steinberg cég találta ki, a Cubase VST fejlesztésével párhuzamosan. Megúnták, hogy a hang a Windows multimédia bugyrain keresztül kacsázik a hangkártya és a winchester között, oda és vissza. Ezért kitaláltak egy direkt elérésű módozatot, mely spéci driver segítségével lehetővé teszi a kártyák adatainak közvetlen elérését, illetve a lejátszott adatok lehető leggyorsabb kivitelét, a Windows multimédia felület kiktatásával. A VST és a többi ASIO-val dolgozó program lehetővé teszi a hagyományos kártyák használatát is, ilyenkor az "ASIO multimedia drivert" kell választanunk. A jobb kártyákhoz azonban mindig rendelkezésre áll a saját ASIO driver, ami a multimédiás 600-800 ms késés helyett 10-20 ms-ra csökkenti azt az időt, amit a feldolgozott hang különféle átmeneti tárolókban (pufferekben) tölt.Ez a késési idő (latency) a pufferek számából, a méretükből és a mintavételi frekvenciából egyszerűen számítható. A legtöbb ASIO kontrol panelen a pufferek méretét csökkentve mérsékelhetjük a latency értékét, lemehetünk akár 1-3 ms-ra is. Az elérhető legkisebb érték azonban függ a kártyától, az alaplapunk és egész gépünk sebességétől, időzítésének stabilitásától, és még jópár dologtól. Ezért óvatosan csökkentsük az értéket, illetve atratsuk meg a legnagyobb értéket, amin még biztonságosan tudunk dolgozni. Sok esetben mindössze a monitorozás miatt adódik a késés okozta gond, holott akár a direkt monitorozással, akár a külső keverővel ez egyszerűen kiküszöbölhető.
Van aztán a DirectX, ami valami hasonlót csinál, de amolyan microsoftos módon, vagyis a játékoknál sokat segít, a komolyabb programjainknál nem sok hasznát vesszük.
Lényeges tehát, hogyha valaki Cubase VST-t, SX-et, SL-t, Emagic Logic Audio-t, Reasont, vagy hasonlót akar használni, előtte győződjön meg róla, hogy kártyájához létezik megbízható ASIO driver.
HANGKÁRTYA TESZT A CHIP - BEN
A CHIP magazin 2002. 7. és 9. számában többoldalas teszt jelent meg a hangkártyákról. Nagyon vártuk már ezt a tesztet, mivel különféle mendemondák keringenek az egyes kártyák jó és rossz tulajdonságairól. Baráti társaságokban és az internetes fórumokon nagy viták dúlnak egyes kártyák használhatóságát, minőségét illetően. A gyártók által megadott specifikációk gyakran igen nagy távolságra vannak a tényleges adatoktól, amin ma már szinte nem is csodálkozunk a távolkeleti dömping közepette. Nagyon nehéz tehát az objektív eligazodás a vásárolható termékek között, ezért is övezte nagy figyelem a teszt megjelenését. Ráadásul hasonló teszt eddig Magyarországon még tudtunkkal nem is jelent meg. A cikkek elolvasása után azonban inkább nőtt, mint csökkent bennünk a kérdőjelek száma. Mindezzel nem a teszt szerzőjét, Dvorák Bencét, sem a méréseket végző elismert szakembert, Munka Istvánt akarjuk bántani, ők eléggé sziszifuszi munkát végeztek. Vlószínű, hogy a mérési eredmények feldolgozása és értékelése után a lap terjedelme nem tette lehetővé, hogy bizonyos, nagyon fontos dolgokra kitérjenek. Persze lehet, hogy ez nem csak a terjedelmi korlátok miatt alakult így, hanem félő volt, hogy a "magazin" jelleg sérül a "tudományosság" ellenében. Nos, mi, és a hangkártya felhasználók zöme ezt bizonyára nem bántuk volna, mivel akkor valóban sok információval lehettünk volna gazdagabbak. Abban reménykedünk, hogy talán az Interneten, vagy valami CD-n ezek az eredmények hozzáférhetővé válnak majd.
De lássuk, miről is szól a teszt! A lap két számában összesen 27 kártyát tesztelnek. Lehetett volna a szám ennél lényegesen magasabb is, dehát gondolom itt a különféle szempontok (forgalmazók, tesztelésre fordítható idő, terjedelem) megkötötték a tesztelők kezét. Az első számban a "kommersz" kártyákat, a másodikban "félprofi, ill. profi" kategóriát vizsgálták. A felosztás persze önkényes, de abban egyetértünk, hogy valahol ketté kellett szelni a mezőnyt. Saját véleményünk szerint a besorolás kb. így nézhetne ki:
"Valami szóljon" jellegű kártyák, azért, hogy a Windows rendszerhangok és igénytelenebb multimédia alkalmazások futhassanak. Kb. 5000 Ft-ig
Átlagos hangkártyák. Tűrhető hangminőséggel, sok szolgáltatással. Ez a SB Live féle kör kb. 5 és 10 ezer Ft között.
Jó minőségű kártyák, melyek a multimédia alkalmazásokon túlmenően egyszerűbb stúdió célokra is befoghatók. kb. 10 és 50 ezer között.
Profi digitalizáló, ill. DSP kártyák. A PC alapú kis stúdiók tipikus alkatrészei. Kb. 50 és 500 ezer közötti tételek. Ide már beletartoznak a több IN/OUT-ot tartalmazó eszközök is.
A csúcskategória, ami ezek fölött van. Általában dedikált hardver, nagy stúdiós feladatokra.
Látható, hogy a fenti besorolás is erősen önkényes, és éppen millió átfedés lehet az egyes elemek között. Minket elsősorban a középső három tétel érdekel, ezért a CHIP tesztjében is ezekre koncentráltunk. Meg kell állapítani, hogy a kártyák felhasználói tulajdonságait, mint csatlakozók, driverek, midi- és szinti - lehetőségek, tartozékok, stb. jól foglalja össze a teszt, és ez már egy pozitívum. Amit hiányoltunk, az a sokkal részletesebb műszaki tesztinformációk közzététele. A táblázatok alján közölt kevéske információ egy csomó mérés ereményeinek összesűrítéséből keletkezhetett, de sajnos ezek alapján igencsak nehéz messzemenő következtetéseket levonni a kártyákról. A másik, amit nagyon hiányoltunk, a mérések hogyanjának és mikéntjének a leírása. Mivel magunk is több kártyát végigméricskéltünk (sokkal szerényebb műszerparkkal, mint ami a Magyar Rádióban rendelkezésre áll), nagyon jól ismerjük a mérésekben rejlő csapdákat és buktatókat, kíváncsiak lettünk volna arra, hogy ezeket hogyan védték ki. Nem tudom, hogy léteznek-e egyáltalán ilyen jellegű mérésekre vonatkozó szabványok, de ha igen, akkor nagyon összetetteknek kell lenniük. Gondoljunk csak bele, hogy mire is vagyunk kíváncsiak, amikor egy hangkártya minőségét firtatjuk! Először is ugye, belevezetünk valami jelet. Ezt bedigitalizáljuk, és a képződött memóriatartalmat lerakjuk mondjuk wav fájlba. A jel eközben áthalad egy analóg fogadó részen, az AD átalakítón, majd digitális formában még különféle transzformációk történhetnek vele, míg a winchesteren megpihen. A digitális jelútban ugyanis lehetnek DSP funkciók, alap esetben pl. szintszabályzás. A procedúrák során a jel zajt és torzítást szed össze, első lépésben tehát arra vagyunk kíváncsiak, hogy ez a letett fájl mennyiben tartalmaz ilyen idegen komponenseket? A dolog persze mindjárt függ egy sereg beállítási paramétertől, ezért lenne fontos tudni a mérési szabványt. A kiértékelést célszerű grafikusan megjeleníteni a frekvencia függvényében. Ilyenkor jönnek ki azok a jó kis zajspektrumok, amik a mintavételezési frekvenciától függő frekiken irgalmatlan csúcsokat tartalmaznak, és azokon a helyeken a hangzásba is beleszólnak. Minél jobb egy kártya, annál kevesebb az ilyen vadhajtás a zajspektrumban. A teljes sávban értékelt zaj, pláne az "A" szűrővel ezt szépen elsumákolja, élnek is ezzel a gyártók a tetszetős adatmegadások során. Éredekes kérdés, hogy miként viseli a kártya a túl nagy bemenő jelet? Erre nézve a teszt megadja, hogy melyik kártyánál mennyi volt a maximálisan elviselt bemenő jel, ami egy fontos információ. Hogy mennyire bírja a túlvezérlést, azt már nem tudjuk meg, bár tisztességes ember nem hajtja túl a bemenetet, ezzel nem érdemes szórakozni. A jelek kiadásakor a fordított jelúton történik hasonló procedúra, mint a felvétel során. A kiértékeléskor célszerű előre generált szinusz jelekkel és "csend" kiadásával dolgozni, aztán a kimeneti spektrumokat felvenni. Itt is problémás lehet azonban az értékelés, ha a kártya szoftverek által látható kimenete és a DA konverter között még vannak "dolgok", vagyis valami DSP keverő, router, akármi. Aztán lehetne elemezni a teljes jelút, vagyis a felvétel+lejátszás átviteltechnikai tulajdonságait, ami a kártya eredő hangminőségét jellemzi. A közölt tesztből nem jöttünk rá, hogy ezek a mérések így történtek-e, pedig jó lenne tudni. Nem sokat mondanak a frekvenciátvitelről szóló értékelések sem. Szerencsés lett volna a görbéket legalább a melléklet CD-n közzétenni. A kicsit is komolyabb kártyák esetében persze nem várhatók hepehupás freki görbék, viszont az alsó szakasz futása a csatoló tagokról, a felső szakasz pedig a hangminőséget nagyon erősen befolyásoló szűrőkről árul el információkat.
Mindezek ellenére örülünk, hogy megszületett a teszt, reméljük, hogy lesznek még továbbiak is, hiszen minden információs lehetőség fontos a potenciális felhasználónak, ami segít az eligazodásban.
És mégegy megjegyzés: A teszt szerint az M-Audio Delta Audiophile 2496 "...picit zajos. A magasabb frekvenciák környékén megnő a harmonikus torzítása, például 10kHz-en a kimenő jelben majdnem egy nagyságrenddel." Szerintünk kifogtak egy hibás kártyát. Ugyanis ennek a típusnak halálosan kicsike a zaja (mérve és füllel is), továbbá talán legfőbb erénye a kristálytiszta felső tartomány. Vagy a mi kártyáink voltak eddig (jópár darab) válogatottan jók, vagy a tesztre fogott válogatottan rossz...
U.i.: Mielőtt a CHIP teszt hatására valaki azt hinné, hogy Delta Audiophile-je cefet rossszul szólt, csak rossz hallása miatt gondolta, hogy igényes hangminősége volt, nos, azért ne dobja se jól bevált kártyáját, se jól bevált fülét a kukába! Néhány tesztet és összehasonlítást találunk a következő oldalon: www.m-audio.hu/page12.html
Továbbá azt is kijelentjük, hogy amennyiben valaki azt állítja, hogy eme kártya gyenge jel/zaj viszonya, illetve torzítása miatt nem került fel anyaga a Top Chart-ra, az hazudik ! :)
STA DSP 24 Value
Nagyon kellemes árú kártya meglepően sok szolgáltatással! A sztereo IN/OUT-on kívül külön AC97 chip a Windows multimédia alkalmazások elkülönített kezelésére, ami nagyon megkönnyíti az ember életét! 24 bit, 96 kHz, ASIO driver -és mindez mindössze 49.900 Ft-ért! De nagyon érdemes hozzá megvenni a MIDI-t, optikai és koax SPDIF digi csatlakozót tartalmazó kiegészítő bordot, potom 10.000 Ft-ért, hiszen így éri meg igazán ez a jópofa kártya!
ASIO driver a Live-hoz?
Igen, a sokak által használt SBLive-hoz egy orosz úriember megcsinálta az ASIO drivert, amit kx-drivernek keresztelt. Ez nem ugyanaz a történet, mint a korábbról ismert APS módú driver. A lényeg, hogy pl. VST alá beizzíthatjuk a kártyánkat ASIO módban, tehát lemehetünk akár 8-10 ms latency értékre is Igaz, hogy a dolog csak 48 kHz-en működik, de ez nem olyan nagy gond az esetek többségében. Természetesen, ha visszakapcsolunk az ASIO multimedia-ra, akkor dolgozhatunk 44 kHz-en is.
A program, illetve a kiegészítők és tudnivalók letölthetők a www.kxproject.com weboldalról!
CreamW@re akció!
A CreamWare a Syncopa-hoz hasonlóan idén ünnepelte fennálásának 10. évfordulóját. A német cég mára meghatározó lett a DSP alapú kártyák piacán. Koncepciójuk és termékeik mindig is szimpatikusak voltak számunkra (kivéve inkvizícióhoz hasonló regisztrációs rendszerüket :), ezért folyamatosan árusítjuk őket. A továbbiakban még nagyobb figyelmet szentelünk a Creamware cuccoknak, és mindenkit bátorítunk, hogy fedezze fel a cég DSP-s termékeiben rejlő nagyon komoly kreativítást! Ezeket a kártyákat és szoftvereket nem ajánljuk azoknak, akik idegenkednek a szoftverek és PC-k rejtettebb bugyraitól, hiszen a DSP-s rendszerfelépítés okos kihasználásához jól bele kell ásni magunkat a dolgok mélyéba. DE MEGÉRI! Pláne most, amikor még Augusztus végéig tart a CreamWare évfordulós akciója! Nézzétek meg a weboldalukat: www.creamware.de , aztán elmeséljük a folytatást forintosított formában!