<- Vissza a Syncopa főoldalra

   Kiállítások

 

ŐSZI KIÁLLÍTÁSAINK - 2002

 

 

Roland kiállításunkra 2002-ben november 16-17. között kerül sor Zalaegerszegen, az Apáczai ÁMK-ban.  Korábbi kiállításainkon az volt a gyakorlat, hogy kipakoltunk egy csomó hangszert, aztán a látogatók nekiestek a berendezéseknek, és ki - ki megpróbált boldogulni azzal, amelyik éppen legjobban érdekelte. Mi közben ide - oda rohangáltunk, és próbáltunk mindenkinek segíteni, válaszolni a felmerülő kérdésekre. Közben volt néhány hangszer demonstráció, amikor kivonultunk az ügyfelekkel konkrét dolgokról beszélgetni, üdvözöltük a régi kedves kuncsaftokat, meg ilyesmi. A Roland bemutatók már jópár éve eltérnek ettől a sémától. A fő szerepet az élő hangszer demonstrációk játsszák, bár természetesen mindig van lehetőség a hangszerek kóstolgatására is. A Roland hanszereket demonstráló zenész csapat már évek óta igen kiváló zenészekből áll, akik nem csak szeretik, hanem ismerik is hangszereiket. Az egyedi és csoportos bemutatók sok esetben igazi koncert élményt jelentenek. Nem véletlenül voltak jópáran, akik reggeltől az esti zárásig végighallgatták az egész produkciót, sőt, voltak akik már más helyszínen, helyszíneken is megnézték a demókat. A hangszerek élvezetes bemutatásán kívül a laza profizmussal előadott zenekari nóták minden zenészben és zenélni tanuló gyerkőcben megvillantották a közös muzsikálás semmivel össze nem hasonlítható élményét. A műfaji korlátokat félretéve, a legkülönfélébb stílusokban jeleskedtek, és mutatták be a hangszerújdonságokat a demo csapat tagjai. Akárkivel beszéltünk, mindenki nagyra értékelte a fiúk és lányok szakmai tudását, és szinte érzékelhettük a produkciókból a főleg zenész hallgatóságra átszálló inspirációt. Ez utóbbira aztán igazán szükség is van mifelénk, ahol lassan már temetik az élő zenét, hiszen a csapból is "empéhárom" folyik...

   Hisszük tehát, hogy látogatóink, akik szép számmal tiszteltek meg bennünket, prospektusokon és árlistákon kívül zenével is feltöltődve mentek hazafelé a bemutatóról. Néhány kocka erejéig megpróbáljuk feleleveníteni a bulit. A képekre kattintva nagyobb, részletesebb képeket kaphattok!

  

Várjuk a látogatókat

 

kocka.gif (45 bytes)

Én megmutatom, hogy hogyan működik a hegedű!

 

kocka.gif (45 bytes)

Bocs, én meg tudok hegedülni! Sőt, Zita ragyogóan énekel is!

Ákos és az ő hightech dobcucca...

 

valamint kongának álcázott zenekara, a HPD-15

 

Discover5: Disc Over!!! (Vége a lemezezésnek) Gergő éppen infrán varázsol

DJ. Csavar éppen csavargat. Az MC-909 minden grúvos embert érdekelt

 

A Cube-30 sok gitárost meglepett. Olcsó és sokat tud!

Groove lerakat

A zenekar első soraiban: Monori Gabi, Sántha Gabesz, Andrásik Remo

 

De hátul is fontos dolgok történnek: Szabó Karcsi, Angler Ákos és Koós Laci

Igaziból városunk szülötte: Krajczár Peti, és az ÁMK Fantomja

A vituális gitár cuccok számtalan lehetőséget kínálnak a kreatív gitárosoknak

 

A zene a lényeg, gyerekek!

Karesz in action

 

Laci és vrtuális basszustörténetei

Egy kis Prince a vége felé. Igazi koncerthangulat.

Sorsolás: CD-k, pólók, sapkák, természetesen ROLAND ajándékok!

Megérdemlik a vastapsot: Andrásik Remo, Angler Ákos, Koós László, Szabó Károly, Monori Gabi, Sántha Gábor, Krajczár Peti, Csavar, Márkus Gergő, Gereben Zita, továbbá köszönjük a keverő mögött Toma & Túró munkáját, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik hozzájárultak a bemutató sikeréhez!

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

kroland.jpg (21267 bytes)

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

 

 

 

rol_sarg.gif (1417 bytes)

 

 

kocka.gif (45 bytes)

 

Képes összefoglaló a 

VIII. LENTI NEMZETKÖZI VÁSÁR ÉS KIÁLLÍTÁS

eseményeiről

2002. szeptember 27-29.


 

Nagyf.jpg (22032 bytes) Gergo.jpg (17458 bytes)

Standunkon mindig jópár érdeklődő próbálgatta a hangszereket.

 

Sokan érkeztek gyerekekkel, hiszen a vásárlátogatás amolyan családi program.

 

Fkarcsi.jpg (16279 bytes) Mtamas.jpg (19270 bytes)

Hogyan is van ez a sok Electribe összeszinkronozva? Ismerkedés a groove eszközökkel.

 

Tamás persze már pontosan tudja ezeket a dolgokat, így képes a vásári káoszt még egy KAOSS mixerrel is fokozni.

 

Andromeda.jpg (21421 bytes) Roxi.jpg (21278 bytes)

Az Andromeda-t nem egyszerű felérni. Nem csak a kicsi gyerkőcöknek... De megéri megismerkedni vele.

 

Sok gyereknek ez volt az első találkozás komoly hangszerekkel. Meglepődtünk, hogy milyen gyorsan eligazodtak rajtuk.

 

Arni.jpg (24048 bytes) Vari.jpg (23776 bytes)

Na, most akkor ki nyert? Az elektronika, vagy a zene? Arnold éppen kissé szkeptikus. Reméljük, csak átmeneti hangulat.

Gyros, kebab, sangria, virsli, kolbász és hasábkrumpli, latin zene, vásári hangulat. A háttérben Tibi, aki most a dobverők helyett nagykéssel virgázik.

 

 

 

 

korg.gif (1766 bytes)

 

 

alogo.gif (1071 bytes)

 

 

marsh.gif (1642 bytes)

 

 

evolution.gif (2730 bytes)  akglogo.gif (25926 bytes)

 

 

Wflash2.gif (24501 bytes)

 

 

spirit.jpg (2984 bytes)

 

Vissza a Syncopa főoldalra